Elhagyja a felesége Harvey Weinsteint
Néhány napja a producer még azt állította, hogy a felesége mindenben mellette áll.
Néhány napja a producer még azt állította, hogy a felesége mindenben mellette áll.
A Ponyvaregényt, Az angol beteget, a Kill Billt és a Sikolyt is jegyző Harvey Weinsteinről eddig legalább tizenhárom nő állította azt, hogy zaklatta. Hárman közülük azzal is megvádolták, hogy megerőszakolta őket. Az egyikük Asia Argento olasz származású színésznő. Angelina Jolie, Gwyneth Paltrow és Emma Watson is megszólalt.
A férfi ököllel ütötte a nőket, volt, aki nagyon súlyos sérüléseket szenvedett.
A 61 éves nő a negyedik, aki nemi erőszakkal vádolta meg a lengyel származású filmrendezőt. Polanski viszont azt nyilatkozta a zürichi filmfesztiválon: visszament az Egyesült Államokba, hogy letöltse a büntetését, majd utána még Zürichben is ült.
A 43 éves férfi a vád szerint divatfotózás ígéretével fiatal lányokat csábított fel a lakására, ahol szexuális cselekményekre kényszerítette őket, amikről felvételeket is készített.
Öt 18 és 20 év közötti fiatal férfit tartanak előzetes letartóztatásban, mert a gyanú szerint szexre kényszerítettek egy 16 éves lányt egy kelet-magyarországi házibuliban pár héttel ezelőtt – írta a Bors.
A 66 éves ceglédi férfi még tavaly decemberben húzta be háza udvarába a kislányt.
Egy amerikai nő tett vallomást az ügyben, akit állítása szerint a turnébuszban erőszakoltak meg a Decapitated tagjai. A bandát Los Angelesben, turrnéjuk közben kapták el a rendőrök.
Legalább harmincan meghaltak, több mint kétszázan megsérültek, és mintegy ezer embert őrizetbe vettek a hatóságok.
Lánya született annak a tízéves indiai gyereknek, akinek bíróság tiltotta meg az abortuszt, miután megerőszakolták.
A lengyel származású Oscar-díjas filmrendezőt a harmadik nő vádolta meg azzal, hogy évtizedekkel ezelőtt molesztálta.
„A részeg voltam, mint a disznó, nem emlékszem semmire” – önmagában még nem érv, pláne nem mentség semmire. Ha közszereplő vagy, ha nem. A "nem" pedig minden körülmények között "nemet" jelent.
A belső vizsgálatok után a rendőrség is azt állapította meg, hogy az otthon dolgozói nem molesztálták a rájuk bízott gyerekeket. A gyermekvédelmi főigazgatóság úgy véli, hogy a sajtó egy része komoly presztízsveszteséget okozott a gyermekvédelmi szakmának.
Ha a felsőház és a király is rábólint, Jordániában nem lehet ezután házassággal megúszni a nemi erőszakot.
A szexuális zaklatás ott kezdődik, amikor betörünk egy másik ember privát terébe anélkül, hogy ő erre bármiféle jelzést vagy engedélyt adott volna – mondja Mérő Vera író, médiakutató, a „Nem tehetsz róla, tehetsz ellene”-kampány elindítója. Nemrég azt kérték, hogy az áldozatok számoljanak be utcai zaklatásos történeteikről. Elsősorban fiatal nők jelentkeztek, de akadtak férfiak is, sőt egy anyuka azt mesélte el, hogy kislányát az óvodában erőszakolta meg egy másik kislány.
A rendőrség szerint a nőgyógyászati vizsgálatok nem támasztották alá a nemi erőszak gyanúját, de a drogtesztek pozitívak lettek.
Jövőre már nem rendezik meg Svédország legnagyobb fesztiválját, a Bråvallát, mivel az idei rendezvényen összesen 4 erőszakról és 23 szexuális zaklatásról érkezett bejelentés a rendőrséghez.
Első ízben a nyilvánosság előtt is megjelent a bíróságon Samantha Geimer, Roman Polanski áldozata, hogy az évtizedek óta húzódó megerőszakolási ügy végleges lezárását kérje a bírótól.
Egy 23 éves finn bébiszittert erőszakoltak meg Róma központjában. Az utóbbi hetekben egy lengyel turistanő és két amerikai diák is nemi erőszak áldozata volt Olaszországban.
Ha a bevándorlókra lehet mutogatni, a Ripostnak egy áldozat méltósága sem drága. Így működik a dolgokat büszkén nevén nevező kormányzati bulvárlap.